Hazugságok nélkül

(Hazugságok nélkül – ezzel  a címmel Facebook- jegyzetben megjelent ez az írás, 2014. szeptember 19., 10:53)

Csak kevés ember mondhatja el magáról, hogy a mindennapjai színesek, érdekesek, izgalmasak, de legalábbis érzelmileg kielégítők. Inkább jellemző az, hogy az emberek félmegoldások közepette élik az életüket. Talán ezt hívja úgy a köznyelv, hogy átlagemberek, átlagos élete. Miközben persze jól tudjuk: nem létezik átlagember és átlagos élet sem. Minden ember egyedi, megismételhetetlen, így az élete is az. Hogyan is lehetne átlagosnak mondható? De hogy mennyi a szín az egyes emberek világában, az már valóban eltérő. Hogy az emberek vágyják életükbe a színt, abban biztos vagyok. S ki így, ki úgy kaphatja meg. Internetes weboldalak a tanúi a sok felhasználónak, akik ott élik az életüket. Oda beszélnek és onnan remélhetnek választ. Persze minden felelősség nélkül. Hiszen, aki ugyan “barátunk” a közösségi tereken, s nem a valóságos életünkből vett ismerősünk, az biztosan nem mély empátiával lájkolja a bejegyzéseinket, értékeli, hogy remek ebédet főztünk vagy most tettük le a virágirodalom legszebb szerelmes versét, amit nekünk és csak nekünk írtak. De legalábbis küldtek. Lájkol csak megszokásból, udvariasságból vagy mert úgy érzi, ezt várják el tőle. Arról nem is beszélve, hogy a “nekünk írt” legszebb versekről mit sem tud. Mert írják, küldik azt még akár 50 ezer felhasználónak, aki tetszésével kivívta, hogy naponta többször odavarázsolják az időfalára az újabb és újabb (szerelmes) verseket. S az már csak hit kérdése, hogy bele tudja-e élni magát: az a közlés neki, csak neki és senki másnak nem szól. Ebben a világban valahogy összekeverednek a dolgok. Egy idő után nem tudja eldönteni az ember: mi a valóság, és hol kezdődik a fantázia, a “mi lenne, ha…” világa. Ez akkor is baj, ha a tevékenységeinket, napi döntéseinket az ilyen mintha-világhoz igazítjuk, de igen nagy veszélyeket rejt magában, ha az érzelmi életünket is e szerint éljük. Az érzelmek azért veszélyes tényezők, mert az esetek nagy részében kontrollálhatatlanok. És kiszolgáltatottá tesznek bennünket. Ha valakinek sivár életében közel s távol nincsenek a szerelem érzését kiváltó hatások, az – némi túlzással nyilván – még azt is hajlamos lehet elhinni, hogy Shakespeare 75. szonettje csak és kizárólag neki íródott évszázadokkal ezelőtt. Mert olyan érzelmi hiányt elégít ki, ami számára másként éppen nem lehetséges. S ha bedől a szépen hangzó soroknak, gondolatoknak, érzéseknek, akkor az élete egyenesen vakvágányra futhat. Pszichológusok a megmondhatói, hány és hány olyan esettel találkoznak napi munkájuk során, amelyekben internetező emberek – persze főként nők! – unatkozó, szórakozó emberek (persze főként férfiak) hálójába esnek. Ezek az emberek ott ülnek számítógépeik körében s valójában az teszi izgalmassá a munkanapjukat – talán saját problémás életüket is -, hogy illúziókat keltenek emberekben: a szeretve-levés illúzióját. Meg is idealizálják: hiányt elégítenek ki. Mi a baj ezzel? Az a baj ezzel, hogy ez az érzelemben hiányt szenvedő, ebből a szempontból netán elhagyatott emberek becsapása. Legyen férfi vagy nő az áldozat. Tisztességtelen játék a szívükkel, lelkükkel, ahol az érzések keletkeznek. Mert az emberek hinni akarnak. Annyi a feszültség a mindennapi életünkben, s annyira hiányzik a szépség, az emberség, az empátia, hogy hajlamosak vagyunk belelátni dolgokba olyan üzenetet is, ami valójában nincs, mert nem lehet. Személyes kapcsolat nélkül nincs szerelem, csak egy illúzió. Ha nem látod a másik ember arcát, tekintetét, testbeszédét, ha nem hallod hangjának színét és megremegését, amikor hozzád szól , soha nem tudhatod biztosan: vajon hazug a szó? És itt nincs vagy. Csak zavarban van a másik, vagy fél tőlünk vagy… Ahogy mentegetni szoktuk ilyenkor magunkat is, amikor a vágyott kedves közelében egyszer csak elnémulunk, vagy ami rosszabb, megszólalunk, csak éppen egyetlen ép mondatot nem vagyunk képesek kinyögni. Hogy tudhatnánk ezt megtapasztalni az internetes, személytelen világban, ahol amúgy is igaz: semmi sem az, aminek látszik? Ahol emberek olyan személyiséget vehetnek fel, amilyet csak akarnak. Ez csupán íráskészség és fantázia kérdése. Te pedig ülsz a konyhádban a netbook-od előtt és mindent elhiszel, amit oda hótricsi666 leír. Akkor már inkább sétáljunk egy nagyot a parkban, legfeljebb egyedül. S ki tudja, nem a nagy ő jön-e éppen velünk szembe? Hazugságok nélkül…   Valahogy így. 🙂