“Egy napon valaki majd olyan erősen szorít magához, hogy a törött darabjaid összeforrnak.” Ezt a gondolatot egy “digitális falvédőn” olvastam, ahogy ezeket az önsegítő gondolat-fotókat hívom, amelyek elárasztották a közösségi oldalakat. Némelyik nagyon is hasznos gondolat-futam, érdemes megfontolni a tartalmát, akárki is írta. Talán nem Coelho, de akkor is. Lassan mondhatjuk, bármilyen nagy író is volt, annyi sort talán összesen nem írt le az írógépén Coelho, ahány mondást, gondolatot neki tulajdonítanak mostanában az önjelöl epigonok a közösségi térben. Nem baj. A lényeg az, hogy megmozgatják a fantáziát ezek a feliratok. Arra késztetik az olvasójukat, hogy valóban elgondolkodjanak az életükről, s felismerjenek olyan momentumokat, amelyek nélkül boldogabban élhetnének. És ez jó. Hogy a nyitó példánál maradjunk: kinek ne lennének apróbb-nagyobb törései, repedései, forradásai az életeseményei nyomán? Mindenki gondoljon hát arra, ami az ő életéből beleillik ebbe a tartalmi keretbe. És ez a titkuk ezeknek a “falvédő-szövegeknek”. Így hatnak. És tényleg: neked,aki olvasod ezeket a sorokat, mi a történeted? Az egyik közösségi oldalon nap mint nap tanúi lehetünk több, soha véget érni nem akaró “falvédő” karaténak, amit szavakkal vívnak társaink. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha valószínűleg nem ez lenne az egyetlen fórum kettejük között. Talán nincs “cérna”, ahogy József Attila fogalmaz híres versében, ami által szólhatnának egymáshoz, így marad az éter és a virtuális világ. Aki régen internetezik már, ismeri az érzést: rád kattint valaki és megváltozik a világ. Szép szavakat ír, azt kapod tőle, amit érezni szeretnél, fontos leszel, hirtelen van, ki vár – ha csak amúgy virtuálisan is. Aztán amikor már annyira kibeszéltétek magatokat, hogy csak a személyes találkozás marad, a postaládája bezárt, az addig ismert néven nem találsz felhasználót. A “barátod” eltűnt, felszívódott, mintha soha nem is lett volna. Ez is az internet sajátossága. Hogy bármilyen személyiséget felvehetsz, és csak a jóérzés, a tisztesség tarthat vissza attól, ne romokat hagyj magad után. Mindegy is, hogy férfi vagy, vagy pedig nő. Ha mégis több a szédelgő férfi, az talán azért van, mert az ő vadászszenvedélyük genetikailag kódolt, s internettől függetlenül is jobban hajlanak az ilyen akciókra mint a nők. S hát az is igaz,hogy az interneten nagyságrendekkel több a magányos, szeretetre vágyó nő mint férfi. De azért vannak határok, korlátok a virtuális világban is, ha az emberi kapcsolatokat, barátságokat, szerelmeket nézzük. Például, hogy rajtad múlik, belemész-e egy ilyen helyzetbe. Mert persze vannak jó példák is. Én is mesélhetnék egy ilyenről, de mesélhetnék rosszízű próbálkozásokról is. Mégsem okolhatok értük senkit, mert magam választottam ezt a formát. és magam szabtam megállj!-t nekik. Minden internetezőnek tudnia kell, megéri-e vállalni a csalódás kockázatát. Ha úgy dönt, hogy nem, akkor inkább a valós életben keresse a társaságot. Meglehet persze, éppen ott törték össze a szívét, de ha igaz a bevezető gondolat, hogy “Egy napon valaki majd olyan erősen szorít magához, hogy a törött darabjaid összeforrnak.”, az sem megy másként, mint személyesen, nem igaz?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: