Nem a csillagokban

Két nézet ütközik folyamatosan egymással spirituális életünket illetően. Az egyik azt mondja, mondj le az én-ről és add át magad az univerzumnak, az egyesült léleknek, de mindenképpen olyan, a Földön kívüli erőnek, amelynek – földi léted alatt is – része vagy, s ha majd eljön az ideje, abba a világba térsz vissza, hogy ujabb és újabb alakot öltve ismét idejöjj a Földre, és végül (előbb vagy utóbb) beteljesítsd küldetésed. Más szóval ledolgozd a sors-feladatodat. Mert addig nem kerülsz ki ebből a körforgásból, amíg ezt meg nem teszed. A másik nézet szerint az egyetlen helyes út, ha magunkat, vagyis érdekeinket, mindenek elé helyezzük, mert csak az számít, amit mi érzünk, amit mi gondolunk. Vagyis  teljesítsük ki az én-ünket, hiszen azok vagyunk mi, s mi magunk mindennél előbbre valók vagyunk. Különösen a magunk számára, ugye. Van köztes megoldás is. A buddhisták azt vallják, hogy feladatunk ugyan ebben az életünkben is kiteljesíteni én-ünket, de csak addig a határig, míg másik élőnek azzal rosszat nem teszünk. Beleértve az állat- és növényvilágot is. Én két évtized után nyilvánvalóan elfogult vagyok a buddhizmussal szemben, ezért annak nézetrendszerével itt most nem foglalkozom. Ugyanakkor hétköznapi médiafogyasztóként is sokszor eszembe jut: honnan tudhatja az ember, aki nem ezekre a misztikus tanokra specializálódott, hogy melyiket is kövesse? Ha most profán akarnék lenni, azt mondhatnám: Hallgass a szívedre! Ahogy Axel Rose és a Roxette együttes bíztat a Listen to the heart című híres slágerében.  Csak hát honnan tudhatná a szív erre a kérdésre a választ, ha még a fejünk sem tudja? Nem szeretném elhumorizálni a kérdést, bár könnyebb lenne róla szólni úgy. Mert, lám, még beszélni is alig tudunk ilyen hitbeli meggyőződéseinkről. Most nem az Isten-hitről beszélek, habár nyilvánvalóan valahol az is összefügg ezzel a témával. Csupán csak azt szeretném megfejteni, amikor elolvassák az emberek, akár itt az interneten, a különböző önsegítő bejegyzéseket, ajánlásokat, jó tanácsokat, mi alapján döntenek arról, hogy az egyiket megfogadják, a másikat pedig elutasítják? Napok óta szezonja van a mai napra várt speciális bolygóállásra vonatkozó jóslásoknak, különös tekintettel arra, hogy holdtölte is van. Illetve az éjjel volt? Nem biztos, hogy teljesen jól vagyok tájékozódva erről. És a legkülönbözött blogokban, közösségi oldalakon, leginkább kevésbé szakavatott, idegen emberek életvitelbeli tanácsokat adnak más idegen embereknek, mihez tartás végett. Így kristályosodott ki bennem a bevezetőben említett két nézet. Aminek megfogalmazásában persze tévedhettem is. Biztos vagyok benne, hogy ezt hamar a fejemre olvassák majd a “szakemberek”. De azért megkérdezném: vajon mennyivel vagyok én kevésbé hiteles életvezetési tanácsadó az internetes források alapján, mint mások, akik gátlás nélkül jelentenek ki úgynevezett tényeket bolygóhatásokról, világ végéről, rettenetről és eufóriáról.  Ezeket a kijelentéseket véletlenül sem képzett, tapasztalt asztrológusok teszik például. Ők ennél szerényebbek, de leginkább felelősségteljesebbek. Hanem más, ehhez képest abszolut civil foglalkozást űzök szerepelnek e gondolatokkal a virtuális térben. Anélkül, hogy egyetlen percig is belegondolnának: micsoda felelősség ez emberetársainkkal szemben, akik hitelt adva a nem szakszerűen megfogalmazottaknak is, e szerint változtatják az életüket! Jó, tudom, az is szabad döntés kérdése, hogy hiszek-e az ilyen “jósoknak”. Bizonyos szempontból igaz: megveszem a konzervet, s akár egeret is találhatok benne. Az is a bizalomról szól, ez is. Más kérdés, hogy elég kicsi az esélye az egérnek a dobozban, de persze előfordulhat. S akkor kidobom a konzervet és kész. De aki az élete tartalmát “dobja ki”- vagy el, az már nem játék. Ott igenis van személyes felelőssége az önjelölt tanácsadónak is. Ha másért nem – emberségből. Ha már úgyis mindig erre figyelmeztetnek a különböző feliratos fotókat alkotók a digitális térben. Meg a jóérzésre és a szeretetre.  Alapvető emberi érzelmi igényeinkre. Ahelyett, hogy mindenki hagyná a másik embert nyugodtan, kedvére élni az életét. Van egy remek dala a Lord zenekarnak. Az a szíme: Szemedben csillagok. Így kezdődik:

“Ne azt kérdezd tőlem, hogy melyik csillagjegyben, hogy melyik áldott évben s hogy hiszek-e  a jelben. Nem ez számít, higgy nekem! Ne kérdezd meg rólam a jós varázsgömbjét,  ne kutasd fel értem az álmaid mélyét. Egész máshol keressél. Szemedben égnek a csillagok, távolba nézel, de én itt vagyok. Most engem ölelj át, ne az éjszakát. Vedd észre végre már, hogy szeretlek, és találj rám.”

Ha máshol nem megy, az őszi avarban egy séta közben vagy egy koncerten vagy egy kiránduláson vagy éppen a 7-es buszton a Blaha és az Astória között. Ki tudja? Te! Feltéve, ha nem a csillagokat nézed nappal is, hanem kinyitod a szemed a világra. S láss csodát: álmaid párja ott áll a szemed előtt. Nem a távolban, hanem 10 centire tőled!